Kicsit mind szeretnénk Barbie-k lenni. Barbie, aki mindig helyesen cselekszik és aki mindenben jó, meg persze mindenkin tud segíteni, hiszen előtte úgy tűnik, nincsenek akadályok. Az ő élete valahogy soha nem tűnik bizonytalannak, bármibe fog bele, azt sikerre viszi. Ő legyen állatorvos, rendező, vagy szakács, nem vall kudarcot, sőt anyukaként, testvérként, vagy barátként, de még a párkapcsolataiban is remekül helytáll. Ezt nézegetjük és itt jön az, amikor azzal szembesülünk, hogy nem műanyag csillivilli babák vagyunk, ami néha nagyon rohadt tud lenni. Ott a sok megfelelés, baki meg botlás mindaközben, hogy úgy látszódik, a műanyagság hiánya, a hús, meg a vér az, ami kevésbé tesz minket strapabíróvá. Már úgy értem, a műanyag nagyon is frankó találmány, sokkal többet kibír, mint egy csomó természetes dolog. Gondolj bele: egyszerűen jobban tűri a strapát és néha ezért igyekszünk annyira teljesen műanyaggá válni. Hogy jobban teljesítsünk, hogy többet ki tudjunk hozni magunkból. Pedig igazából az, a szépség, ami többé tesz minket, embereket Barbie-nál, az pont ebben rejlik. Hogy emberek vagyunk és a dolgok nem mindig sikerülnek tökéletesen, hogy sírunk, nevetünk, hibázunk és ha marhára küzdünk is érte, a végén mégiscsak elérjük a magunk sikereit. Amikor merünk közeledni és közel engedni magunkhoz másokat, segíteni, segítséget kérni, bocsánatot kérni és azt elfogadni, megbízni másokban és magunkban is. Ezektől fogjuk a végén úgy érezni, hogy a dolgok a helyére kerültek és ha nem is olyan minden, mint Barbie-éknál, attól még éppen úgy élvezzük az életet, mint ők is.

1. Mézes kiflit reggelizni
2. Órákig beszélgetni a barátainkkal
3. A kedvenc számainkra táncolni
4. Cél nélkül sétára indulni
5. Elkészíteni a kedvenc ételeinket
6. Jelmezbe öltözni
7. Elnyerni valaki bizalmat
8. Kirakni egy kirakóst
9. A fűben feküdni
10. Hangosan nevetni, amíg nem csordul ki a könnyünk
11. Emojikat utánozni

Vannak egyszerűen olyan napok, amikor a sírás kerülgeti az embert, hogy mennyi mindent megtenne, ha… Na ez a nap is pont ilyen volt, amíg nem beszélgettem egy igazán kivételesen szuper emberrel erről – tudom, tudom, mindig van egy kivételes barátom, aki rávezet a dolgokra:D. Jó ég, mennyire rohadtul nem is jövünk rá sokszor külső szemlélő nélkül, hogy mennyiszer baszunk ki saját magunkkal, ha nem űzzük eléggé asszertíven azt a francos kommunikációt. Én például mindig mindent túlgörcsölök és túlaggódok, gyakran a saját elképzeléseim szerint vetítem előre a dolgok végkimenetelét. Ami tré. Kívülről nézve minden dologra van egy tök egyszerű, kifogásoktól mentes megoldás. Azokra a kifogásokra gondolok, amiket azért találunk ki, hogy megszabadítsuk magunkat a dolgok alakításától. Közben ezzel csak annyit lehet elérni, hogy a helyzetek ne a számunkra legkedvezőbben alakuljanak. Pedig egy olyan világban, ahol mindig elmondhatnánk, amit szeretnénk, sokkal frankóbban működhetne minden. Akár van valamihez kedvünk, akár nincs. Minden célozgatás és trükközés nélkül. Ez lehet igazán nagy királyság. Kevesebb impulzív hiszti és több nyílt beszéd, meg egy nagy adag kemény.., azaz bátorság.:) A beszariság helyett jobb így nekivágni.

Egész gyakran szoktam a barátaimmal introvertáltságról és extrovertáltságról beszélgetni és annak ellenére, hogy sokan abszolút nem értenek egyet ezzel első blikkre, én totál introvertáltnak tartom magam. Összegyűjtöttem azoknak a rezdüléseknek a listáját, amit én a magam zárkózottságával kapcsolatban élek meg és ami számomra ennek az egésznek a megtestesítője. Számomra, tehát nem tankönyvszerű példákkal, hanem a saját elképzeléseim alapján, meg amúgy is a lent felsorolt pontok közül nem mindegyik kerül elő törvényszerűen, de semmi baj azzal, ha előfordul néha – vagy minden nap -, egy-egy hasonló pillanat.

1. Egyedül moziba menni tök jó. 
2. A smalltalk abszolút kellemetlen, míg egy jó kis díp beszélgetésre sokkal kényelmesebb nyitottan reagálni.
3. Inkább több séta, mint egy helyben maradni.
4. Azonnal dönteni nem jó. Ha azonnal kell, akkor inkább udvariasan megköszönjünk, de nem.
5. Rosszul tűrjük, ha valaki erőszakos és nem egy adott tempóban halad.
6. Az étterembe járással is ugyanúgy vagyunk, mint a mozival – meg a színházzal is, ha már itt tartunk.
7. Szívesen bemutatkozunk pár mondatban akármikor – kivéve, ha ez a feladat.
8. Szoktunk izgulni – még ha nem látszódik, akkor is.
9. Szeretünk barátkozni – a megfelelő pillanatokban legalábbis.
10. Nem zavar, hogy furák vagyunk.
    

Számos olyan helyzet adódik az életünkben, amikor hasznos, sőt szükséges nagyító alá ülnünk és külső szemmel keresni a válaszokat magunkban egy-egy sztori végkimenetelével kapcsolatban. Én jellemzően sok – néha már túl sok – időt igyekszem az önvizsgálatra és az önismeretre szánni, ezért összeszedtem néhány dolgot, amit az eddigi tapasztalataim alapján nyugodtan ki merek jelenteni a sztori csillivilli és árnyékosabb oldaláról.

1. Nem csak a hibákra fókuszálni! Tök jó például, ha minden egyes pozitív, vagy negatív kritika után már beindul egy önreflexiós folyamat, de sajnos hajlamosak vagyunk a negatív kritikák után mélyebbet vágni magunkban a boncasztalon – ugye ehhez meg már nem ártana egy kis sebészeti szaktudás.
2. Az önreflexió tesója az önsajnálat. Utóbbi általában hamarabb indul be és nem ritkán végigkíséri a beinduló önbíráló folyamatot, ami olykor szánalmasnak is tűnhet.
3. Kurvafájdalmas tud lenni, mert megesik, hogy simán lerombolja a saját világunkat, vagy a magunkról alkotott képünket. Ami szívás első ránézésre..
4. Néha jó megállni és elgondolkodni azon, amire valaki külső szemlélőként figyel fel rajtunk. Mondjuk olyasvalamin, amit mi egészen addig észre sem vettünk. Ja és ehhez egyébként sosem szégyen visszajelzést kérni másoktól.
5. Némi megkönnyebbülést is hordozhat magában, mondjuk, ha ezáltal nézünk szembe egy addigi félelmünkkel. 
6. Ahhoz, hogy adott esetben tükörbe nézzünk, bazisok bátorság kell, hiszen gyakran mi vagyunk a fejlődésünk legnagyobb akadályai és mi tudjuk saját magunkra a legkönnyebben a frászt hozni.
7. A jó hír, hogy ez is olyan, mint mondjuk bármilyen sport vagy játék. Tökre tanulható és a hétköznapi dolgaink alatt is meglepően jól lehet gyakorolni. Mondjuk akkor, amikor a boltban füstölgő fejjel próbálok utat törni magamnak és összetalálkozik a tekintetem egy mosolygó szempárral. Ilyenkor nálam mindig beindul az önreflexiós folyamat, hogy ‘úúúúúristen, mennyire jó, hogy észrevettem, hogy mit művelek: most komolyan azon akadtam ki ennyire, hogy fél perccel később fogom tudni folytatni a bolyongásom egy tubus majonéz után, mert éppen megy az éhezők viadala az akciós banánért?’
8. Ez is olyan, mint a csoki, vagy a prosecco: nem szabad túlzásba esni vele. Az, ha már minden pillanatban önmagunkat vizsgáljuk, nem mindig visz előre, hiszen a világ a boncasztalon túl folytatódik és a pillanatot nem csak nagyító segítségével lehet átélni.
   

1. Hamarabb felkelni, hogy frissek legyünk – aztán órákkal később rájönni, hogy azért érdemesebb lett volna este hamarabb elaludni is.
2. Meginni lefekvés előtt egy liter kólát.
3. Otthon frufrut vágni, mert már nem látunk ki mögüle, de aztán ugyanúgy hátratűzni, mint előtte.
4. Kosár nélkül bevásárolni, mert csak egy doboz vajért mentünk.
5. Mindenhova post-iteket ragasztgatni, mert ha már 300 darab van a falon, majd pont felfigyelünk a maga idejében arra a 301-edikre..
6. 5 ébresztőt állítani, ha már a harmadiknál is késésben vagyunk.
7. Legalább 4 könyvvel menni a kávézóba – egy órára.
8. Kifestett szájjal étterembe menni.
9. Két óráig válogatni a cipőboltban, majd  a 600 soron kibélelt csizmát választani, amit végül csak kétszer vettünk fel – és milyen jó, hogy van miben futkározni májusban.
10. Weboldalat csinálni, hogy aztán 1,5 évig csak álljon egy helyben.
11. Alapos műgonddal beszerezni egy gombolyag fonalat, amiből eddig egy kis horgolt polip sem született a koraszülött babáknak, de legalább van mivel ajándékot csomagolni.
12. Kizárni a macskát a hálószobából, mert majd akkor nyugodtan tudunk aludni.
13. Habcsókot készíteni.
    
    

Fel szokott tűnni hol magamon, hol a barátaimon, hogy néha egyszerűen az asszertivitás teljes hiányával reagálunk különböző helyzetekben, aminek egyszerű felismeréséhez összegyűjtöttem a 10 legklasszikusabb mondatot:

1. Be kell valljam, hogy.. = Szeretném az életedet nehezebbé tenni azzal, hogy rádborítom a terhet, miszerint..
2. Fel sem merült bennem. = Másra sem gondolok.
3. Nem ment a wifi. = Volt jobb dolgom.
4. Nem láttam az üzenetet. = Nem volt kedvem reagálni.
5. Tök véletlen találtam rá… = Még csak nem is kellett sokáig keresnem.
6. Már el is felejtettem! = Hülyéskedsz, hogy neked meg csak most jut eszedbe?
7. Szólok, amint ráérek! = Mérget is vehetsz rá, hogy nem fogok ráérni.
8. Nahát, fel sem tűnt! = Ennyire hülyének nézel?
9. Tudom, hogyan kell csinálni. = Honnan a francból tudnám, de szerencsére a YouTube tudja..
10. Segítek szívesen! = Nem bírom nézni, majd inkább befejezem én.

Felmerült bennünk egy barátommal, mikor legutóbb telefonáltunk, hogy mennyire elmennénk mindketten randizni, de mégis hogyan. Mondjuk nem kellett sokáig ötletelni, hiszen ha mi tudunk együtt inni videochatelés közben, akkor randizni miért is ne lehetne ugyanígy? Összedugtuk a fejünket és a ‘szakmai zsűri’  felülbírálásával megszületett a top 15-ös lista az előnyökkel. Lássuk:

– Nem kell sokat bajlódni azzal, hogy tokeletes legyen a sminked és a hajad, elég, ha elforgatod kicsit a lámpát
– Nem kell fürdeni előtte
– Akármilyen nadrágban lehetsz
– Csak nem késel el
– De nem érsz későn haza
– Tovább megyek: kellemetlen reggel sincs egy idegen helyen
– Nem költesz el egy rakat pénzt
– Nem kerülsz veszélybe – egyelőre
– Nem esel el
– Legalább elkerülöd a kínos mozirandit
– Nem fáradsz el a sok sétában – bár személyes véleményem szerint a séta a legjobb randi
– Bármikor leteheted
– Nem marad kaja a fogad között – vagy ha mégis, csak nem olyan feltűnő, mint élőben
– 5 mozdulatlanul töltött másodperc után, ki lehet játszani a ‘nem megy a wifi’ kártyát, és nem hallottad amit mondott
– Ugyanez érvényes nagyon kínos kérdésnél, hiszen bármikor csinálhatsz úgy mintha nem hallottad volna a másik felet, és visszakérdezhetsz, bízva abban, hogy azt mondja semmi fontos – ha megismétli akkor még mindig leteheted

Tudom, hogy nem január – hála az égnek – és még csak nem is elseje van, de ha mégis valaki máshogy gondolná, elmondom, hogy egy évet akkor kezdünk el számolni, amikor mi szeretnénk. Azontúl, hogy időről időre meglehetősen sok teendő szakad a nyakunkba, könnyen összekócolódnak a to-do listák a sok ‘effective time management’-től és a haverjaitól, úgyhogy hadd segítsek kicsit, mik azok a fontos dolgok, amik tényleg nem maradhatnak el semmiképpen sem: itt sorakozik az a 20 dolog, amik nélkül számomra elképzelhetetlen, hogy elteljen egy év, azaz évente – vagy hetente – legalább egyszer meg kell csinálni. Mutatom a listát, hogy hogyan lehet kimaxolni az elkövetkező 365-öt:

1. Rendet tenni a zoknisfiókban – úgyse lesz rend,viszont ideje szembesülni vele, hogy tényleg nincsenek meg a zoknik párjai 
2. Elmenni sétálni a természetben
3. Kioffolni pár hétre a messengert 
4. Megenni egyszerre egy doboz fagyit – és legalább egyszer elmenni a fogorvosunkhoz!
5. Elölről kezdeni – már megint – a Jóbarátokat – kivéve , ha azok a megszállottak közé tartozol, akik amúgy is egész évben nézik
6. Beöltözni jelmezbe egy bulira – az se baj, ha nem buliba, de inkább..
7. Megismerkedni jobban valakivel, akivel nem barátkoztunk régen
8. Egyedül étterembe menni és azt rendelni, amit a pincér ajánl
9. Eltölteni egy egész délutánt a Szabó Ervin Könyvtárban
10. Zsinórban megnézni 15 videót a Videómánia csatornáról – lehetőleg a folytatásosok közül egy részét -, de ha ez abszolút nem köt le minket, akkor legalább egy szabadon választott klasszikus filmet 1960 előttről.
11. Kézzel megírni egy levelet és feladni a postán
12. Megnézni a színházban egy olyan színdarabot, amit még sohasem láttunk
13. Megpróbálni elsajátítani egy új skillt – akkor is ha három héten belül feladjuk, végülis jövőre is megtanulhatunk majd pókerezni mondjuk
14. Elhatározni, hogy megtanulunk egy új nyelven, aztán eljutni egészen addig, hogy ‘íme, itt a szobátok!’ – és újat kezdeni
15. Kitartóan végigolvasni egy olyan könyvet – legalább novellát -, amit abszolút nem értünk.
16. Elindulni egy több kilométeres sétára úgy, hogy teljesen kizárjuk a külvilágot
17. Összeszerelni egy bútort – vagy kirakni egy minimum 1000 darabos kirakóst, ez teljesen fakultatív, kinek mi.
18. Meginni egy doboz proseccot a fűben ülve és azt játszani, hogy éppen a Szajna partján vagyunk.
19. Nyomtatni egy pólót, ami tükrözi legmélyebb gondolatainkat – ‘powered by prosecco’ mondjuk
20. Megépíteni a rakétát a Holdra, mert az nem fog magától lejönni hozzánk – értsd: uzsgyi az álmok után!
21. Játszani.
22. Hangüzenetet küldeni a barátainknak szülinapra/karácsonyra/anyák napjára – természetesen az alkalomnak megfelelő dallal!

Itt van ez a szó, hogy ’laza’ – majdnem Liza! :DD -, amit annyiszor használunk annyiféle helyzetben és igazából szinte mind picit másképp definiálnánk ezt a fogalmat. Én néha megkapom azt, hogy azért bírnak engem mások, mert én tök laza vagyok – aztán meg persze gondolja mindenki azt erről, amit éppen ő jónak lát -, úgyhogy szoktam néha töprengeni ezen a kis szón, hogy vajon számomra mit is jelent. Pont tegnap délután, mikor a szőnyegen feküdtem és azon gondolkodtam, hogy most tornázzak-e vagy inkább majd máskor, csak úgy jött az egyik kis gondolat a másik után, mikor elkezdtem elképzelni, hogy ha ’laza’ egy személy lenne, ő milyen lenne. Az én szememben laza nem fél.. azaz persze, hogy fél valamitől, mert mind félünk valamitől, de rajta nincs rajta az a halálos para, hogy valami nem fog összejönni, vagy valamit elcseszik. Laza csak úgy cselekszik, saját belátása szerint, mert nem igazán érdeklik őt a rosszakarói, akik pont emiatt nincsenek is túl sokan, mert ő semmi esetre sem pökhendi, csak úgy szimplán nem aggasztja mások véleménye. Itt elmosolyodtam és visszaemlékeztem, hogy én mennyit görcsöltem azon, hogy mások – mondjuk tökidegen emberek – vajon mit gondolhatnak rólam, a beszédhangomról, a frizurámról, a testalkatomról, a mozdulataimról, vagy éppen arról, hogy mennyit pislogok. Ez mondjuk mára már annyiban változott, hogy már nem zavar, ha mások kinevetnek, mert egyrészt megtanultam nevetni magamon, másrészt már merek önmagam lenni, azaz elfogadom azt, aki vagyok és nem próbálok valami irreális elvárásnak megfelelni. Tehát számomra azt, aki laza, nem a parái irányítják, hanem az ösztönei. Ez olyan például, hogy ha meg szeretnék tenni valamit, azt megteszem, mert ma már úgy vagyok vele, hogy a legnagyobb vesztenivalóm pont az, ha nem cselekszem és – kliséveszély! – ezt megbánom utóbb. Ugyanez a helyzet akkor is, ha valakinek szeretnék elmondani valamit. Miért ne tenném? Ha kinevet, vagy őrültnek néz, az miért legyen az én bajom? Nem én érzek úgy, hanem ő. Nekem csak könnyebb lett a lelkem. Ehhez az is hozzátartozik, hogy már megtörtént dolgokon sem hergeli magát az ember lánya. Ez elsőre általában nagyon furcsa érzéssel jár. Az én tapasztalatom az, hogy ez akkor sikerült, ha egy bizonyos esemény után elmosolyodsz és megfogalmazódik benned az, hogy tuti lefőtt nálad a kávé. Emlékszem, hogy – egészen konkrétan fél éve – megbüntettek, mert a lehető legrosszabb helyre parkoltam. Az egész helyzet olyan groteszk volt, mintha kívülről néztem volna magam, mert nem álltam neki toporzékolni, sőt egy ’na bazdmeg’-en kívül még káromkodni sem, nem ment fel a vérnyomásom sem, meg semmi, hanem vettem egy nagy levegőt és annyit mondtam magamnak, hogy ’na mindegy.. legalább nem tettem kárt senkiben.. ez csak egy csekk lesz, végül is mázli, hogy hamarabb ideértem, mint a vontatókocsi..’, elvégre ha már nem lehet változtatni egy helyzeten, sokkal jobb legyinteni egyet, mint műsort rendezni. A lazaság esszenciája számomra ebben van: nem cirkuszolni és görcsölni fölöslegesen, hanem inkább az adott pillanatból kihozni a maximumot – ezt itt úgy értem, hogy a mókát és a kacagást. Tök szabadon létezni a pillanatban. Ezt jelenti lazának lenni.