Sokat töprengtem, hogy elkezdjem-e az online magazinomat..illetve az igazi dilemma az volt, hogy mikor és miről. Nagy vágyam volt ez mindig, hogy letegyek az asztalra valamit, ami tudjátok, értékes és hozzáadhat a generációmhoz..az utánunk következő generációról nem is beszélve. A divatblog ötlete elég kecsegtető volt, az „életrevaló” csajos magaziné méginkább, de a jó induló téma nem akart jönni sehogy sem. Ma reggel is így keltem fel, hogy „itt a Hulk-power, csapassuk!!”..és nem indultak be a fogaskerekek, aztán eszembe jutott, hogy ez a mai nagy nap: elkezdtem egy adventi-játékot (a challange nekem nem jött a számra soha és talán nem is fog..:)).
Az előbb, amikor eldekkeltem a cigimet az erkélyen belémhasított a felismerés, hogy a kezdet kezdetének ennél jobb témát és időszakot nem is találhatnék, mint a játékomról szóló írást, amiben minden napra kihúzok a kis dobozkámból egy cetlit, rajta egy olyan tulajdonsággal, ami utat mutat a napomra.
Most nem is bemutatkozó cikkel kezdek, ahogy írok úgyis kialakul a kép rólam, így vágjunk bele in medias res az első cetlivel:
FIGYELEM
Visszaugorva reggelre: Mit jelent ez a szó, mit várok tőle? Elsőre az ugrott be, hogy „ez kapóra is jön, hiszen most kezdem életem új szakaszát, új karriert építek ki magamnak, keresem..inkább üldözöm a jó lehetőségeket, biztos ebben kell figyelmesebbnek lennem!”
Rögtön meg is fogadtam: „Figyelmesen fogok mindent elolvasni; figyelmesen fogom megírni a leveleimet; figyelmesen fogok felkészülni az új feladatokra; figyelmesen fogom áttanulmányozni az összes cikket, ami a „kis tervemben” segít; figyelmesen végig fogom olvasni a blogot, amit már napokkal ezelőtt kiszemeltem magamnak az engem mozgató témában; figyelmesen fogok nyelvet tanulni..” Itt megtorpantam. Átkapcsoltam a kedvenc és varázslatosnak tűnő trükkömhöz: jegyzeteket fogok írni – szeretek kézzel írni magamnak jegyzeteket kis füzetekbe a megtanuladnó dolgokról, mert azt hiszem mindig, hogy ez a kulcs – és minden nagyon cukormázas lesz. De nem is nagyon indult be a processz.
Most ha visszaugrunk az erkélyre: egyszer csak felvillant a kis villanykörte a fejem mellett és rájöttem, a figyelem nem ezt jelenti – vagyis, nem csak ezt. Odafigyelek a körülöttem zajló dolgokra, más emberekre mondjuk. (Jó lett volna mondjuk elsőre (kedvesen!! itt ez a lényeg:D ) megdicsérni a kedves barátnőm frissen töltött száját, ami tényleg jól áll neki.) Armen, a társam felé is a lehető legtöbb figyelmet fordítani, amire nem is lehet jobb példa, hogy elmosogatok szépen mindent, mire hazajön hozzánk. Armen egyébként a legnagyobb támogatóm, olyan nekem, mint egy nagyon jó menedzser, aki lelkesít, amikor támad egy ötletem, örül, amikor sikerem van, támogat, amikor kivagyok, biztat amikor sírok (vagy arra, hogy ne sírjak, vagy arra, hogy sírjak jobban, mert az kell most ), megkérdőjelez, amikor egy ötletem jobban ki kell dolgozni és nagyon szurkol nekem, hogy elérjem, amit el szeretnék. Ő egy “az igazi pozitív” karakterem. Erre a témára most azért nem ugrok át, mert ez nem a „jaj de szerencsés és hálás vagyok” téma vezérelte cikk.
És a figyelem legfontosabb szelete pedig elég gyakran kimarad belőlem: hogy figyeljek oda magamra. Arra, hogy ez az egyetlen drága életem és nem halogathatok tovább, nem ülhetek egy vágyamon, vagy egy ötletemen, mint ahogy ezen a magazinon ülök már ki tudja, hányszáz hete.
Így a mai tanulságom: a figyelem. Én oda fogok figyelni magamra, az ötleteimre, a megérzéseimre, a lehetőségeimre is. Visszakérdeznék, de nem gondolnám, hogy az első napon már itt tolonganak a leendő olvasóim és várnák, hogy visszajelzést adjanak. De azért inkább megteszem, hiszen én is itt vagyok: Ti mire fogtok figyelni, brokkolisok?
Holnap jövök a következő cetlivel, elég izgatott vagyok, most valami igazán jó dolgot érzek közelegni.
Puszi, Liza
the black broccoli 