Az időnek lába van vagy szárnya van?

Most, hogy rendszeresen pötyögök a billentyűzetemen minden nap, most jutott el az agyamig, hogy az időtöltésnek ezen módja tulajdonképpen bazinagy időkihasználásnak minősül. Namármost, ha valamit bátran ki merek jelenteni mind a 26 évem tapasztalatával a hátam mögött, hogy rengeteg időt kukázok. Persze azt is pontosan tudom, hogy az ilyesfajta elmélkedések az idő elcseszéséről is mind csak hozzátesznek ahhoz a legalább 5 évhez hasonlítható időintervallumhoz, amit eddigi életem során sikerült teljesen elpazarolnom. Na jó, legyen csak 4, hiszen az iskoláig ne számoljuk és ha egy egyszerű kalkulációt végzek a napom – kábé – egyötödével, akkor kis kerekítéssel ugyan, de ez jön ki. Ez mondjuk annyira nem is lényeges ebben a kérdésben, mint az, hogy mik azok a TOP tevékenységek, amelyeknek a legtöbbször semmi, de semmi értelmük nincs, de mégis túl sok időt vesznek el tőlem és feltehetőleg egész sokunktól is. Vegyünk is sorra a nálam leggyakoriabbak közül néhányat:

  1.       3 számmal többet végigtáncikákni a tüköt előtt ugyanabban a ruhában – és persze ezt még 5 másikkal eljátszani – egészen addig, amíg Britney valamelyik albumánál kötünk ki.
  2.       Ha nem tudnánk, hogy amúgy köszi, nincsen obszesszív-kompulzív zavarunk, tutira biztosak lennénk benne, hogy azzal küszködünk és mindezt azért, mert képesek vagyunk ötször is visszamenni a hajvasalóhoz, vagy a sütőhöz, sőt néha még a vasalóhoz is – amit amúgy már legalább fél éve nem is vettünk a kezünkbe –, mégpedig amiatt, mert ennyire könnyen el tud kalandozni a figyelmünk, miközben már kereken 15 perces késésben vagyunk valahonnan a többi pontban felsorolt dolgok egyike miatt. Kurvasok idő.
  3.       Az, hogy nálunk egy 20 perces sitcom rész még sosem volt 20 perc – mert állandóan vissza kell tekerni valami miatt – minket mondjuk fele annyira sem zavar, mint a környezetünket, de mivel sokak szerint ez idegtépő, ezért ennek is itt a helye. És a filmeket ne is említsük meg szerintem..
  4.       Az erkélyen ácsorogva, dohányzás közben azon kapni magunkat, hogy már a triplázáson is mindjárt túl leszünk.
  5.       Hatodszorra is megpróbálni olyan frizurát csinálni, mint a YouTube-videókban – mert majd most biztosan sikerül -, miközben csak annyit kellene tenni, hogy a lehető legközelebb levő kisgyereket megkérjük, hogy ugyan fröcskölje már le a hajunkat egy kis vízzel. Az igazi Beyoncé-frizura így készül, ez a titkos recept.
  6.       Azon aggódni, hogy mennyi idő eltelt ma is, holott még nem csináltunk semmi értelmeset és már csak pár kihasználható óra van a napból – amiket persze azzal töltünk, hogy sopánkodunk.
  7.       Lehetőleg aprólékos és csupa akadállyal átszőtt tervet kiötleni egy tök normál teendő elvégzéséhez,  vagy a szabadidőnk eltöltéséhez, ami nem elég, hogy fölösleges időtöltés, de még a kedvünk is elmegy az egész megvalósítástól.595BB72A-2462-493D-A334-B7B5273AEDBD

Hozzászólás