Méhecske yourself!

Topogok, ide-oda, piszkálom az arcomat, a hajamat, vagy a körmömet – teljesen fakultatív, ugye kinek mi -, lever a víz, ha észreveszem, hogy valaki pont engem néz, amit persze csak tovább lehet fokozni a cikis megnyilvánulásokkal, meg a cseppet sem odaillő,de cserébe erőltetett megjegyzésekkel, idióta nevetéssel és a személyes kedvencemmel: azzal, amikor az ember egyszerűen elveszíti a kontrollt az arckifejezései irányítása felett. Első nap az iskolában, az új munkahelyen, a konditeremben, vagy a táncegyesületben és ha nem figyelek oda, ilyen a századik és az kétszázadik is. Azaz, egyre kellemetlenebb és görcsösebb. Noha ugyanez megesik egy barát barátjának a szülinapján is, ahol egyébként tök szívesen látnának, vagy egy házibuliban, sőt egy családi ebéden is a rokonok ismeretlen rokonai között. Az pedig szinte mindegy is, hogy a felsoroltak közül egy, vagy több is jelentkezik bizonyos helyzetekben, nálam a kiváltó ok mindig ugyanaz volt: kevés vagyok, itt úgysem fognak elfogadni, hogy lehetnék gyorsan valaki más? Na akkor álljunk meg, hadd mondjam el, hogy ez egyszerűen sehogy sem fog menni, én sem tudtam soha valaki más lenni, de nézzük meg mi történik, ha nem beszariskodunk és nem merünk simán önmagunk lenni:

1. Nem tiszteljük meg a társainkat a bizalmunkkal, tehát logikus, hogy ők sem fognak minket megtisztelni az övékkel. Mégis miért tennék?
2. Nem csak magunknak, de nekik sem hagyjuk, hogy nyissanak felénk, így rögtön két felet fosztunk meg attól, hogy ne adj’ Isten kialakuljon egy tök pozitív ismeretség, sőt még a végén akár barátság is.. 
3. Csak árasztjuk rájuk a feszkót, amiért most a saját magam által megélt szitukra visszagondolva elnézést kérek minden érintettől!
4. Azt éreztetjük velük, hogy nem jó, amit csinálnak és azért vágjuk a pofákat, mert véleményünk szerint egy kalap szarral ér fel az, amiről éppen szó van, vagy történik.
5. Nem hagyjuk magunknak, hogy felszabadultak legyünk, ezáltal másoknak sem hagyjuk ugyanezt – az irányunkba legalábbis semmiképpen.
6. Kimutatva egy látszólagos teljes érdektelenséget ne is csodálkozzunk, hogy nem velünk kezdenek el beszélgetni, hanem lelkesebb, nyitottabb társainkkal.
7. Miközben attól félünk, hogy ki fognak cikizni, mert kevésbé vagyunk ügyesek, profik, vagy tehetségesek – ami egyébként sem mindig stimmel ám -, védekező mechanizmusként akarva-akaratlanul kicsit nagyképűen kezdünk el viselkedni, amivel ugyan lehet leplezni a bátortalanságot – ideig-óráig -, de szimpátiát, azt semmiképp sem lehet vele nyerni.
8. Amikor feszültek vagyunk, nem mosolygunk – én legalábbis képtelen vagyok rá – és ugyebár azok az emberek a barátságosságnak még csak távolról sem keltik a benyomását, akik nem mosolyognak.

Jó sok negatív tapasztalat után esett le, hogy mennyivel kényelmesebb és könnyebb nekem is, ha nem azon görcsölök, hogy mit fognak gondolni rólam mások. Inkább szimplán csak bele szoktam gondolni abba, hogy akkor sincs semmi baj, ha annak ellenére valaki nem fog majd kedvelni, hogy magamhoz hűen viselkedem és nem próbálom elnyomni az egyéniségemet, hiszen a barátaim akkor is ugyanúgy szeretni fognak, pont azért, amilyen vagyok és amit gondolok, akkor is, ha a maradék 7,7 milliárd ember nagy része nem fog ezekért körbeugrálni. A lényeg az, hogy nem azzal a nyomasztó gondolattal indulok haza egy-egy közösségből, hogy vajon jobban be tudtam-e volna illeszkedni, ha el merem engedni magam és ez összességében már nem egy rossz üzlet.